Helló változás

Említettem nektek, hogy több újdonsággal is készülök az újévre és úgy érzem itt az ideje ezeket megmutatni. Szinte 1-től 1-ig olyan dolgokról van szó amiket még tavaly elkezdtem, de időhiányában nem jutottam tovább a tervezésnél, alapanyagok beszerzésénél. Azt hittem ez idén sem lesz más, mert az évet két akkora rendeléssel kezdtem, hogy azt sem tudtam mikor aludjak. Szerencsére ezeket sikeresen befejeztem, úgyhogy pihenésképp csináltam pár képet az újdonságokról amiket majd a Februári vásárokon személyesen meg is tekinthettek, fogdoshattok és esetleg, talán, de csak ha nagyon szeretnétek meg is vásárolhattok 🙂

Elsősorban horgolmányok és varrományok terén hoztam nektek 1-2 apróságot. Varrtam például "Hello Budapest" feliratú, szitált bevásárlótáskákat amiket a vásárokon azonnal be is vethettek. És a betonékszerek terén is újítottam kicsit. Mivel 1 hónapon belül valentinnap lesz, készültek szívecskés fülbevalók, meg pár háromszöges is, mert most az a nagy kedvenc. Ezeket a februári Pici Piacon és Kiskertpiacon már biztosan megvásárolhatjátok 🙂