Nyári bohém ékszerek (I. rész)

Rájöttem, hogy minden második blogbejegyzésemet úgy kezdem, hogy #jajderégenirtammárblogbejegyzést és kb úgy fejezem be, hogy #nademajdmostantólgyakrabbanirogatok... szóval ezt most kihagyom. Térjünk is inkább azonnal a lényegre miszerint pár hete kaptam egy elképesztő méretű csomagot Szandrától (Csinálj Ékszert!) rengeteg kinccsel. A rendelésem mellé sok-sok ajándékot is csempészet és amint kinyitottam a dobozt az jutott eszembe, hogy már pedig nekem ebből álomfogós valamit kell készítenem. A valami végül egy ékszerszett lett tollakból, gyöngyökből és fémötvözet alapokból. Eredetileg szép színesre terveztem, de a minimalista énem közbe szólt, és úgy döntött, hogy ha már ilyen nagy ékszereket csinálok legalább a színeket fogjam vissza. Így született meg ez a pasztell, bohém szett.

Elkészítés:

Tulajdonképpen miután a koncepció kialakult az ékszerek elkészítése alig vett igénybe 5 percet. A függő toll díszekből kettőt felragasztottam 1-1 tollra, majd további 4 függő toll kíséretében ráerősítettem őket 2 álomfogó függődíszre, az egészet pedig 1-1 fülbevaló akasztóra helyeztem. Ami a nyakláncot illeti annyi volt a különbség, hogy a tollakat nem ragasztottam össze fém toll dísszel, helyette egy bőrvégzáró elemet használtam, és ennek segítségével helyeztem fel őket a harmadik álomfogó függődíszre 1-2 gyöngy kíséretében. A nyakláncot jó hosszúra hagytam mivel többnyire egyszerű fehér lenge nyári fölsőimmel tervezem hordani.